KRISZTUS ORSZÁGÁNAK ÖRÖKÖSEI

''Én azért adok néktek, miképpen az én Atyám adott nékem, országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomon, az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izraelnek tizenkét nemzetségét.'' (Lukács evangéliuma 22:29-30)

Micsoda ígéretünk van! Krisztus hűséges gyermekei osztozni fognak vele az Atyjától kapott országban. Ez az ország lelki ország, amelyben azok a legnagyobbak, akik a legtevékenyebben szolgálják testvéreiket. Krisztus szolgái, az Ő vezetése mellett, részt fognak venni ennek az országnak az igazgatásában. Enni és inni fognak Jézus asztalánál, ami azt jelzi, hogy közeli kapcsolatba kerülhetnek vele. Nagy hibát követnek el mindazok, akik világi megkülönböztetésre és dicsőségre törekednek. Az ül majd legközelebb Krisztushoz az Ő trónján, aki önmagát megtagadva, másoknak kedvez elsősorban. Ő olvas a szívekben, látja alázatos és önfeláldozó tanítványainak igaz érdemeit. Mivel méltók rá, megkülönböztetett helyet rendel ki számukra, pedig ők méltatlannak tartják magukat, és nem vágynak a megtiszteltetésre.

Isten nem tulajdonít értéket a külsőséges nagyságnak és dicsekvésnek. Sokan, akikre ezen a Földön felsőbbrendű személyként tekintenek, egy napon meglátják majd, hogy Isten az önmegtagadás és együttérzés mértéke szerint értékeli az embert. Akik követik annak példáját, aki szertejárt, jót cselekedve, akik segítik embertársaikat, és szüntelenül azok felemelésén munkálkodnak, azok Isten szemében végtelenül értékesebbnek számítanak azoknál, akik önző módon magukat magasztalják fel. Isten nem a képességeik miatt fogadja el az embereket, hanem mert keresik az Ő orcáját, és vágyakoznak az Ő segítségére. Isten nem úgy lát, mint az ember. Nem a külső látszat alapján ítél. Isten a szívet vizsgálja, és igazságosan ítél. Isten közösségébe fogadja alázatos, egyszerű követőit, mert értékes anyagot lát bennük, amely ki fogja állni a viharok, a hőség és a lemorzsolódás ádáz próbáit. A Mesterért végzett munkánk célja az legyen, hogy neve megdicsőülhessen a bűnösök megtérésében. Örvendezzünk, amiért az Úr nem az iskolázottságuk mértéke szerint értékeli szőlőskertjének munkásait. A fa a gyümölcseiről ismerhető meg.

Az Úr azokkal munkálkodik, akik készséggel munkálkodnak együtt Ővele.

ÚJ EMBER

„Mint együttmunkálkodók, intünk is, hogy hiába ne vegyétek az Isten kegyelmét.” 

(2Kor 6:1) 

Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, valójában nem azok... Isten csak olyanokat visz a Mennybe, akik, Krisztus kegyelme által, ezen a Földön válnak szentté, akikben Isten meglátja Krisztus képmását...

„Igen irgalmas az Úr, és könyörületes” (Jak 5:11). 

Szánalommal tekint megváltottjaira. Készséggel bocsátja meg az ember bűnét, ha aláveti magát akaratának, és hűséges marad hozzá. 

Annak érdekében, hogy igazságát megőrizve is a bűnös megigazítója lehessen, a bűn büntetését egyszülött Fiára hárította... Krisztus érdeméért megbocsát az Őt szeretőknek. 

Mivel hisznek Krisztusban, 

Isten nem a bűnösök gonoszságát látja bennük, hanem a Fiával való hasonlóságot. Isten egyedül ezen a módon lelheti örömét bennünk. „Akik... befogadák őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek... akik az ő nevében hisznek” (Jn 1: 12).

Krisztus engesztelőáldozata nélkül semmi olyan nem lenne bennünk, amiben Isten az örömét lelné. Az ember minden természetes jósága értéktelen Isten szemében; nem talál örömet egyetlen olyan emberben sem, aki fenntartja régi természetét, és nem válik új emberré Krisztusban, aki nem újul meg ismeretben és kegyelemben. Iskolázottságunk, tálentumaink és anyagi javaink olyan ajándékok Isten részéről, amelyek által kipróbálja hűségünket. Ha önmagunk dicsőítésére használjuk ezeket, Isten így szól: "Nem lelek bennük örömöt, mert Krisztus hiába halt meg értük"...

Megváltónk tanításának egyedül az lehet a dísze, ha ugyanaz az indulat van bennünk, ami Krisztusban. Győzzük le magunkban az első helyre való törekvés vágyát, az önmagunknak való kedvezést és a panaszkodás, elégedetlenség lelkületét. Isten békéjének kell uralkodnia a szívünkben. Krisztusnak élő és ható, valóságos elvvé kell válnia bennünk...

Az Istennek való engedelmesség által tekintsetek magatokra úgy, mint akik drága Fiának áron vett tulajdonai. Igyekezzetek felemeltetni Krisztusban. Ez a munka mindörökké tartani fog... 

Isten gyermekei vagyunk. Ne feledkezzünk meg királyi származásunkról! 

Dicsőítsük megváltó Jézusunkat!

Hirdessük annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket! 

A JÓ BEFOLYÁS SÁFÁRAI

„Annak okáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl... hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek.” (Zsid 12:12-15)

Ezek a szavak óvatosságra intenek. 

Ne szakítsuk el hitünk fonalát azzal, hogy szüntelenül a nehézségeinkről beszélünk. 

Ne felejtsük el, hogy beszédünknek hatalmas befolyása van, jó, vagy rossz irányban... 

Ne engedjük meg az ellenségnek, hogy gonosz célra használja nyelvünket...

Ne árasszunk olyan befolyást, amely bárkit is elszakíthat Istentől...

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat az Ö akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok” (1Kor 3:9). Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten az Ő hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre. {AG 65.4}




Embertársaitokkal való ügyleteitek során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasak. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és udvariasak egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára... {AG 65.5}




Adja meg a szívet és annak ingadozásait ismerő Isten, hogy irgalmas lehessen hozzátok, amiért ti is irgalmasok, együttérzők és szerető szívűek voltatok mások iránt... (Zsid 12:13). {AG 65.6}

AZ ERŐ SÁFÁRAI

''Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.'' - (Márk 12:30)

Minden ember személyre szóló tálentumokat kap Istentől. Némelyek úgy vélik, hogy ezek csak bizonyos kiváltságos embereket illetnek meg, azokat, akik különleges szellemi képességgel és tehetséggel rendelkeznek. Isten azonban nem korlátozza ajándékait egy kivételt élvező kisebbségre. Mindenkinek ad valamilyen sajátos ajándékot, amelynek felhasználásáról valamikor majd számot kell adnia az Úrnak. Az idő, értelem, a javak, szellemi képesség és lelki gyöngédség mind-mind olyan ajándék az Úrtól, amelyet az emberiség áldására kell felhasználnunk. A munkára képesítő erő adománya igen értékes ajándéknak számít. Többet ér minden, a bankban őrzött tőkénél, ezért többre is kell értékelnünk azt. Olyan áldás ez, amely aranyért vagy ezüstért, házért vagy földért nem vásárolható meg. Isten azt kéri, hogy használjuk fel bölcsen ezt az adományát. Senkinek nincs joga feláldozni ezt a tálentumot a semmittevés pusztító oltárán. Mindnyájunknak éppúgy számot kell majd adnunk a testi erőnkről, mint anyagi javaink felhasználásáról.

Az élet szükségszerű kötelességeinek elégedett szívvel való teljesítése olyan lecke, amelyet sok kereszténynek meg kell még tanulnia. Nagyobb kegyelemre és énjének szigorúbb fegyelmezésére van szüksége annak a szerelőnek, kereskedőnek, jogásznak vagy földművesnek, aki az Úrért munkálkodva, be kívánja vinni a mindennapi élet ügyleteibe a keresztényi elveket, mint az átfogó területen munkálkodó hivatásos misszionáriusnak. Erős lelki idegzetre van szükség ahhoz, hogy vallásunkat beleszőjük a műhely és az iroda dolgaiba, megszenteljük a mindennapi élet részleteit, és minden ügyünket Isten Igéjének zsinórmértéke szerint rendezzük. Az Úr azonban ezt kívánja meg tőlünk. A vallás és a polgári foglalkozás nem két dolog. A kettő egy. A Biblia vallásának bele kell szövődnie minden munkánkba. Az Isteni és az emberi erőnek egyesülnie kell a földi és a lelki célok eléréséért. Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk.

AZ IGAZSÁG SÁFÁRAI

''Jöjjetek el, és halljátok meg, hadd beszélem el minden Istenfélőnek, miket cselekedett az én lelkemmel!'' (Zsoltárok 66:16)

Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele, és annak visszaadása, ami az Övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hivővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. 

Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és soha sem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait. Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a Mennyből ered, kifejezést kell adniuk.

Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. 

Elmondják, mit eredményezett Igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: ''Megbocsáttatott néked a te bűnöd!'' Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak.

AZ ENGEDELMESSÉGBŐL FAKADÓ ÁLDÁSOK

''Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.''  (Zsoltárok 40:9)

Micsoda Istenünk van! Szorgalommal és gonddal felügyeli országát, ezért kerítést épített alattvalói köré, a tízparancsolat védelmét, hogy megóvja őket a törvényszegés következményeitől. Azáltal, hogy engedelmességet követel országának törvényei iránt, Isten egészséget, boldogságot, békességet és örömöt ad népének. Arra tanítja őket, hogy egyedül úgy érhetik el az általa megkívánt jellembeli tökéletesség szintjét, ha komoly jártasságra tesznek szert Igéje ismeretében. Az őszinte kereső ember, aki arra törekszik, hogy beszédében, életében és jellemében Jézushoz hasonlítson, az állandóan Jézusra tekint fel, őt szemléli, és szemlélés által átalakul az Ő képmására, azért, mert vágyakozik és imádkozik olyan indulatért és lélekért, mint amilyen Jézus Krisztusban volt.

Isten után vágyakozik. Számára Megváltójának történelme, az általa hozott felmérhetetlen áldozat mind nagyobb jelentőséggel bír. Krisztus, a Menny fensége, szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége árán meggazdagodjunk; ám nem csupán adományokban gazdagszunk, hanem elért eredményekben is. Krisztus komolyan vágyakozik arra, hogy követői így meggazdagodjanak. Mialatt az Ige őszinte kutatója Isten szavát olvassa, és megnyitja lelkét, hogy befogadja, egész szívével vágyakozik az igazságra. Lelkében kivirágzanak a keresztényi erények, a szeretet, a részvét, a gyengédség s az udvariasság. A mennyei hajlékok ékességei, amelyeket Krisztus készít az Őt szeretőknek. Tervei, szándékai állhatatosak. Határozottan az igazságot, a szentséget választotta. A szívébe hatolt az igazság, beplántálta a Szentlélek, aki maga az igazság. Ha az igazság meggyökerezett a szívben, ezt az ember élete bizonyítja, mert az illető Krisztus kegyelmének sáfárává válik. Minden sáfárnak saját feladata van Isten országának előbbre vitele terén. A beszéd, emlékezőkészség, a befolyás és vagyon ajándékai gyarapodásának Isten dicsőségét és országának növekedését kell szolgálnia. Az Úr meg fogja áldani azokat, akik helyesen élnek ajándékaival.

ISTEN KEGYELMÉNEK SÁFÁRAI

''Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak,
mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.'' (1Péter 4:10)

Isten kegyelmének ismerete, Igéjének igazsága és egyéb ajándéka is, mint például az idő és az anyagi javak, a képességek és befolyás, mind megannyi megbízatás Istentől, hogy dicsőségére és az emberek megmentésére használjuk azokat. Semmi sem sérti annyira a szüntelenül ajándékait osztó Istent, mint amikor látja, hogy valaki önző módon magának markolja mindezeket az ajándékokat, és semmit sem térít vissza az ajándékozónak. Jézus a Mennyben lakóhelyet készít az Őt szeretőknek. Több, mint egyszerű lakóhely, egy egész ország lesz a miénk. 

De mindazoknak, akik öröklik majd az áldásokat, részt kell venni Krisztus önmegtagadó és önfeláldozó életében. Krisztus ügyében soha nem volt nagyobb szükség önfeláldozó tettekre, mint most, amikor a próbaidő órái rohamosan közelednek a befejezéshez, s a vég előtt el kell juttatnunk a világnak a kegyelem utolsó üzenetét.

Amit az emberek Isten bőkezűsége révén kapnak, mind Istené. Minden értékes és szép dolgot azért helyez a kezünkbe, hogy próbára tegye szeretetünket és kegyelme méltányolásának mértékét. Legyen az a gazdagság vagy értelem ajándéka, helyezzük készséggel hozott áldozatként Jézus lábához. Bármit adunk is Istennek, azt Ő kegyelme és bőkezűsége folytán a javunkra írja, mint hűséges sáfárainak javára. Isten angyalai, akiknek az értelmi képességét nem felhőzte be a bűn, elismerik az ég adományait, mint amiket a legbőkezűbb ajándékozó dicsőítésének céljából kaptak. Az emberek jóléte Isten felségjogával kapcsolódik össze. Isten dicsősége az összes teremtett lény öröme és áldása. Ha Isten dicsőségét kívánjuk elősegíteni, akkor a lehető legfőbb jót segítjük elő, amiben csak részesülhetünk. Isten hív, hogy szolgálatában szenteljük meg minden tőle nyert tehetségünket és képességünket. Azt akarja, hogy Dáviddal együtt mondjuk: ''Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked'' (1Krón 29:14).

A FÖLDI KIRÁLYSÁGOK FELETT

''Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi, és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.'' (Máté evangéliuma 5:19)

Krisztus országában nincs helye azoknak az értékeknek, amelyek a földi uralmak számára a legragyogóbb kincseknek számítanak. 

A rang és gazdagság, amely az emberek között oly nagy dicsőségnek örvend, és amely méltósággal ruházza fel annak birtokosát, Krisztus országában értéktelennek számít. 

Az Úr így szól:''Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek'' (1Sám 2:30). Krisztus országa az embert kegyességének mértéke szerint különbözteti meg. 

A mennyei királyság felette áll minden földi királyságnak. A Mennyben nem a rangunk, gazdagságunk vagy iskolázottságunk mértéke határozza meg majd, hogy magasabb vagy alacsonyabb pozíciót tölthetünk-e be, hanem az Isten Igéje iránt tanúsított engedelmességünk. 

Nem lesz helyük Isten országában azoknak, akiket önzés és emberi törekvések motiválnak, akik a legfőbb helyre törtetnek, akik el vannak telve önmaguk jelentőségének tudatával, és akik túl büszkék ahhoz, hogy hibáikat és tévedéseiket belássák.

Az fogja eldönteni az emberről, hogy Isten királyi családjának tagjává válhat-e, ha megmutatkozik, milyen módon hordozza el az Isten által az életébe hozott próbatételt.

Akik nem válnak önmegtagadóvá, akik nem tanúsítanak együttérzést mások szenvedésének idején, akik nem művelik ki magukban a szeretet áldott erényeit, és akik nem tanúsítanak türelmet és szelídséget ebben az életben, Krisztus eljövetelekor sem fognak megváltozni.

A jelenben megmutatkozó jellemünk határozza meg a ránk váró sorsot. 

A Mennyben a boldogságunkat az Isten akaratával való azonosulásban leljük majd. Azok lesznek tagjai a királyi családnak, akik számára a Menny már ezen a Földön elkezdődött. 

Ezek a szívükben ápolják Krisztus szándékát.

Amikor meghallják a hívást: ''Gyermekem, jöjj fel ide'', az igazak magukkal viszik értékes, megszentelt képességeiket és tulajdonságaikat, és felcserélik a Földet a Mennyel. 

Isten ismeri országának igaz és hűséges alattvalóit a Földön. 

Azok lesznek tagjai a fönti királyi családnak, akik teljesítik Isten akaratát itt lent.

ISTEN AKARATA AZ ELSŐ

„Istennek kell inkább engedni. hogynem az embereknek.”
(ApCsel 5:29)

Az az üzenet, amelyet hirdetünk, nem olyan, amelyet félnünk kell előadni. Hirdetői ne rejtsék el azt, eredetét és szándékukat ne titkolják. Mint olyanok, akik szent fogadalmat tettünk Istennek, akik Krisztus követei és a kegyelem sáfárai lettünk, kötelességünk híven hirdetni Isten teljes tanácsát és végzését.

Állítsuk előtérbe azokat a tényeket, amelyek elválasztottak minket a világtól, és azzá tettek, amik vagyunk; mert ezek az örök boldogsággal vannak összeköttetésben. Isten megvilágította a most lejátszódó eseményeket, és nekünk szóban és írásban közölnünk kell a világgal az igazságot.

A szombat az Úr próbája. Senki emberfia - legyen az király, pap vagy uralkodó - nincs felhatalmazva arra, hogy beékelje magát Isten és az ember közé. Akik embertársaik lelkiismeretévé akarnak válni, azok Isten fölé helyezik magukat. Akik hamis vallási befolyás alatt állnak, és a hamis nyugalomnapot ünneplik, figyelmen kívül hagyják a valódi szombat legkézzelfoghatóbb bizonyítékát.

Arra próbálják kötelezni az embereket, hogy azoknak a saját maguk által kitalált törvényeknek engedelmeskedjenek, amelyek szöges ellentétben állnak Isten törvényével... 

A hét első napjának megünnepléséről hozott törvény a hitehagyó kereszténység terméke... Isten népe semmilyen körülmény között ne adózzék hódolattal annak.

Az igazság és vallásszabadság zászlaját, amelyet az evangéliumi közösség megalapítói és Isten tanúi a letűnt évszázadok alatt fennen lobogtattak, ebben az utolsó küzdelemben Isten a mi kezünkre bízta... Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot; és az iránta való engedelmesség tanítása, jogos határain belül, szent kötelességünk. 

Ha azonban a követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsaival, akkor „inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mintsem embernek”. Isten szavát minden emberi törvényadás felett valónak kell elismernünk. 

„Így szól az Úr.” Ez a kijelentés nem állhat mögötte annak, hogy "Így szól a gyülekezet" vagy "

Így szól a földi hatalom." 

Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái fölött kell ragyognia.

A HŰSÉG PRÓBÁJA

''Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak'' (János 14:21)

Alapvető követelmény, hogy Isten országának minden alattvalója engedelmes legyen Jahve törvényének. ami szent, igaz és jó, és ezt bizonyságul kell adni minden népnek, ágazatnak és nemzetnek, az el nem bukott világok lakóinak, az angyaloknak, szeráfoknak és keruboknak. Ahogyan Isten törvényének elvei megnyilatkoztak Jézus Krisztus jellemében, úgy a vele együttműködő személy is, az Isteni természet részesévé válva, Isteni jellemet fejleszt, és Isten törvényének bemutatója lesz. Minél inkább tanulmányozzuk Istennek a Krisztusban megmutatkozó jellemvonásait, annál jobban megértjük, hogy a büntetést elhordozó áldozat fenntartotta és megerősítette az igazságosságot. hogy az ember újabb lehetőséghez juthasson. Akik ez alatt a rövid próbaidő alatt engedelmesek Isten törvényének. azok a Mennyben a seregek Ura hűséges gyermekeiként lesznek megnevezve. Mind teremtésünkre, mind pedig megváltásunkra nézve az Úr tulajdona vagyunk. Minden tekintetben alárendeltjei vagyunk, és az Ő országának illetékessége alá tartozunk.

Senki ne ápolja magában azt a hazugságot, hogy a Menny és a Föld Ura nem rendelkezik olyan törvénnyel, amely által kormányozza és irányítja alattvalóit. Jólétünk minden feltételét Isten biztosítja számunkra. Tőle kapjuk ételünket, ruházatunkat, a levegőt és az élet lehetőségének naponta megújuló ajándékát. Kötelességünk akarata szerint élni és elismerni Őt felséges vezetőnkként. 
Hálával tartozunk Istennek azért, amiért Krisztusban kinyilatkoztatta számunkra szeretetét. 
Értelmes emberi eszközökként be kell mutatnunk a világnak azt a fajta jellemet, amely az Isten törvényeinek való teljes engedelmesség útján kiformálódik az emberben. Úgy dicsőíthetjük és tisztelhetjük Istent, ha tökéletesen engedelmeskedünk szent törvényének, és életünkben az iránta tanúsított hódolat, szeretet, vidámság és hála nyilatkozik meg. Az ember kizárólag ezen az úton tárhatja a világ elé Istennek a Krisztusban megnyilvánuló szeretetét. 
Csakis így mutathatja be, hogy a boldogság, a béke, a lelki nyugalom és a kegyelem az Isten törvénye iránti engedelmesség gyümölcse.

A MENNY POLGÁRAI

''Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények,  hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.'' 

(Efézusbeliekhez 2:19)

Ámbár Isten népe - az igazi Izráel - szétszóródott a népek és nemzetek között, itt a Földön csak vándorként él, mert állampolgárságuk valójában nem itt a Földön, hanem a mennyekben van. Az Úr családjába való bekerülés feltétele a világból való kijövetel, elkülönülés annak minden szennyező befolyásától. Isten népének nem lehet köze a bálványimádás egyetlen formájához sem. Magasabb szintre kell eljutniuk. El kell különülnünk a világtól, hogy majd Isten ezt mondhassa nekünk: ''Befogadlak a királyi családom tagjaként és a mennyei király gyermekeként.'' Az igazság híveiként cselekedeteinknek élesen el kell ütnie a bűntől és a bűnösöktől. A mi hazánk a Mennyben van. Világosabban meg kell értenünk Isten ígéreteinek értékét, és jobban kellene értékelnünk azt a tiszteletet, amelyben Isten részesít bennünket. Isten semmi mással nem tisztelhetné meg jobban a halandókat annál, mint hogy a családjába fogadja őket, és abban a kiváltságban részesíti őket, hogy Atyjuknak nevezhetik Őt. Semmi lefokozás nincs abban, hogy Isten gyermekeivé válhatunk. E világon idegenek és zarándokok vagyunk. Feladatunk, hogy várakozzunk, őrködjünk, imádkozzunk és dolgozzunk. Isten Fiának vére vásárolta meg egész valónkat, lelkünket, szívünket és minden tehetségünket. Bár nem tartjuk kötelességünknek, hogy a zarándokok ruhájába öltözzünk, de rendes, szerény öltözéket választunk az ihletett Ige tanításai szerint. Ha szívünk Krisztus szívével egyesül, legbensőbb kívánságunk az lesz, hogy az Ő életszentségét ölthessük fel. Semmit sem veszünk magunkra, ami a figyelmet felkeltené, vagy megbotránkozásra adna okot. Kereszténység! Milyen kevesen ismerik e szó valóságos jelentőségét! Nem olyasmi, amit csak úgy felölthetünk magunkra. Azt jelenti, hogy életünk Jézus életével egybeforrt. Azt jelenti, hogy Krisztus életszentségének öltözékét hordjuk. A Menny leendő lakói a Föld legjobb polgáraiból lesznek. Ha pontosan látjuk kötelességünket Isten irányában, embertársaink iránt való kötelességünk is egyértelmű lesz.

ÁBRAHÁM ÉS GYERMEKEI

''Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.'' 
(Galátziabeliekhez 3:29)

Ábrahámról azt írja a Szentírás, hogy ''Isten barátjának neveztetett,'' és ''atyja mindazoknak, akik hisznek.''
Nagyon megtisztelő volt az a feladat, amelyre Isten Ábrahámot elhívta, hogy atyja legyen annak a népnek, amely századokon át védi és őrzi Isten igazságát a világ számára, annak a népnek, amelyen keresztül a megígért Messiás adventjével Isten megáldotta a Föld minden nemzetét. 

Ábrahámot a környező népek hatalmas fejedelemként, bölcs és tehetséges vezetőként tisztelték. 

Nem zárta el befolyását a szomszédai elől. 

A bálványimádókétól élesen elütő élete és jelleme kedvező benyomást keltett az igaz hitről. 

Ábrahám rendíthetetlenül hű volt Istenhez; kedvessége és jóindulata pedig bizalmat és barátságot ébresztett; a lényéből áradó nagyság tiszteletet parancsolt, és megbecsülést vívott ki.
Vallását nem őrizte értékes kincsként féltékenyen, amelyet csak tulajdonosa élvez.

Az igazi vallást az ember nem tarthatja meg csak önmagának, mert ez a lelkület ellentétben áll az evangélium elveivel. 
Ha Krisztus lakik a szívben, lehetetlen elrejteni vagy elhomályosítani jelenlétének fényét.
Ellenkezőleg, egyre ragyogóbbá válik, amint a lelket körülvevő önzés és bűn ködét napról napra szétoszlatják az igazság Napjának fényes sugarai.
Isten népe az Ő képviselője a Földön, és Ő azt akarja, hogy e nép minden tagja fény legyen a világ erkölcsi sötétségében.
Az egész országban, a kis- és nagyvárosokban és a falvakban szétszóródva ők Isten tanúi; azok a csatornák, amelyeken keresztül egy hitetlen világ megismerheti Isten akaratának és kegyelmének csodás dolgait.
Ő azt akarja, hogy mindazok, akik a megváltás csodájában részesülnek, a küldöttei legyenek. 
A keresztény kegyessége képezi azt a normát, amelyből a világiak megítélik az evangéliumot.
A türelmesen elviselt próbák, a hálásan fogadott áldások, a nemcsak alkalmi szelídség, kedvesség, irgalom és szeretet alkotja azt a fényt, amely a jellemből ragyog fel a világ előtt.

A MEGVÁLTÁS ÁRA

''És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve'' (Zsidókhoz írt levél 9:12)

Isten számára minden egyes lélek hatalmas érték, hiszen Jézus Krisztus drága vére árán vétetett meg. Vannak, akik úgy beszélnek az ószövetségi időről, mint egy kegyelem, irgalom és Krisztus nélküli korszakról. Hozzájuk szólnak Krisztus szavai, amelyeket a szadduceusokhoz intézett. ''Nem ismeritek az írásokat és az Isten hatalmát'' (Márk evangéliuma 12:24). Ezt a kort az Isteni hatalom csodálatos megnyilatkozásai szőtték át. Magát az áldozati rendszert is Krisztus tervezte el, és adta Ádámnak, hogy azon keresztül tanítsa őt a Megváltó eljövetelére, aki majd a világ bűnét hordozva, meghal az emberért. A megölt áldozat vére Isten Fiának vérét jelképezte. Isten úgy akarta, hogy a szent és a közönséges közötti megkülönböztetés világos és egyértelmű maradjon. A vért szentnek kellett tekinteni, mivel egyedül Isten Fiának kiontott vére szerezhet engesztelést a bűnre. A vért arra is használták, hogy megtisztítsák vele a szentélyt a nép bűnétől. Ez azt vetítette előre, hogy egyedül Krisztus vére az, amely a bűnből megtisztíthat bennünket. Megváltónk kijelenti, hogy az örök élet ajándékát hozta el nekünk a Mennyből. Fel kellett emeltetnie a Kálvária keresztjére, hogy minden embert magához vonzzon. Mindezek után hogyan bánjunk hát Krisztus áron vett örökségével? Legyünk gyöngédek, figyelmesek, kedvesek, együttérzők és szeretetteljesek irántuk! így lehetünk egymás számára is a segítség és áldás forrása. Ebben a munkában nemcsak az emberi család vesz részt. A mennyei angyalok fenséges társasága kísérhet bennünket, hogy segítsenek felvilágosítani szegényt és gazdagot egyaránt. Krisztus az Atyjával való tanácskozás során elhatározta, hogy semmi árat nem sajnál, és semmit nem tart vissza a bűnös megmentése érdekében. Az egész Mennyet odaadná üdvözítő munkájáért, azért, hogy helyreállíthassa az emberben Isten erkölcsi képmását. Isten gyermekének lenni annyit jelent, mint egynek lenni Krisztussal, és készséges, önfeláldozó szeretettel munkálkodni a bűnükben veszteglő emberek megerősítésére.

ISTEN GYERMEKEI

''Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama szerelmesben.'' - (Efézusbeliekhez 1:5-6)

A Föld alapjainak lefektetése előtt döntés született arról, hogy mindazok Isten gyermekeivé válhatnak, akik a bővölködő kegyelem megragadása által engedelmesek lesznek, és jellemük szentté és szeplőtelenné válik Isten előtt. Isten szabad és fenséges kegyelmének köszönhetünk mindent. 

A kegyelem volt az a része a szövetségnek, amely lehetővé tette örökbe fogadásunkat. 

Az Üdvözítő kegyelme teszi lehetővé megváltásunkat, újjászületésünket és azt, hogy Krisztus örököstársai lehetünk. 

Ha teljesen hisszük, hogy örökbe fogadás által Istené lettünk, már most a Menny előízét élvezhetjük. Isten közelségében járunk, és édes közösséget ápolunk vele. 

Közelről megismerjük együttérző és gyöngéd lényét, és szívünk összetörik és meglágyul a nekünk adott szeretet gondolatára. 

Igazán érezzük a lelkünkben lakozó Krisztust. 

Mi is Őbenne vagyunk, és otthon érezzük magunkat mellette.

Tapasztalatból ismerjük Isten szeretetét, ezért megpihenünk abban. Semmilyen szó nem írhatja le ezt a minden ismeretet meghaladó szeretetet. Egyek vagyunk Krisztussal. Életünk el van rejtve vele Istenben. Bizonyosságunk van afelől, hogy amikor Ő, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt mi is megjelenünk dicsőségben. Mivel erős bizodalmunk van benne, atyánknak nevezhetjük Istent. Mindazok, akik beleszületnek a mennyei családba, 

Bizonyos értelemben a mi Urunk, Jézus Krisztus testvérei. Krisztus szeretete köti össze egymással az Ő családjának tagjait. Ahol ez a szeretet nyilvánvalóvá lesz, ott feltárul, megmutatkozik ez az Isteni kapcsolat. Az emberek iránt való szeretetünk az Isten iránti szeretetünk földi kinyilatkoztatása. 

A dicsőség királya azért vált eggyé velünk, hogy ezt a szeretetet belénk plántálhassa, és egy család gyermekeivé tehessen bennünket. 

Amikor búcsúszavai beteljesednek, ''Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket'' (János evangéliuma 15:12), amikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor teljesedik be Krisztus küldetése. 

Ekkor alkalmassá válunk a Menny számára, mert a Menny a szívünkben él.

ISTEN-FIÚSÁG

''Akik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek,
azoknak, akik az ő nevében hisznek.'' (János 1:12)

Amikor Ádám bűne reménytelen csüggedésbe hajtotta az emberi fajt, Isten elfordulhatott volna a bukott lényektől. Bánhatott volna velük úgy, mint ahogyan azt, mint bűnösök, megérdemelték. Megparancsolhatta volna a mennyei angyaloknak, hogy öntsék ki a világra haragjának tüzét. Megtehette volna, hogy ezt a sötét foltot eltörli a világ színéről. De nem ezt tette. Ahelyett, hogy eltaszított volna bennünket magától, Isten még közelebb jött a bukott emberiséghez. Odaadta Fiát, aki a mi csontunkat és a mi testünket öltötte magára. ''Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk. igazsággal és kegyelemmel teljesen'' (János evangéliuma 1:14). Az emberekhez való kapcsolódása révén Krisztus közelebb vonta őket Istenhez. Isteni természetére öltötte az emberi természet ruháját, és bemutatta a mennyei világegyetem és az el nem bukott lények előtt, hogy mennyire szereti Isten az emberek fiait. Isten ajándékának nagysága semmiképpen nem mérhető fel. Isten semmit nem tartott vissza tőlünk.

Nem adott arra alkalmat, hogy bárki is azt mondhassa, nagyobb szeretetet is tanúsíthatott volna irántunk. Krisztus ajándékával Isten az egész Mennyet nekünk ajándékozta. Az Isten-fiúságot nem mi szerezzük meg önmagunknak. Csak azok kapnak hatalmat arra, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljanak, akik elfogadják Krisztust Megváltójukként. A bűnösnek önmagában nincs ereje arra, hogy megszabaduljon a bűntől. Viszont az Isten-fiúság ígéretét kapják mindazok, akik ''hisznek az Ő nevében''. Mindenki bűnbocsánatot nyerhet, ha hit által Jézushoz jön. Isten Krisztusban megjelenve ''megbékéltette magával a világot'' (Korintusbeliekhez írt második levél 5:19). A bűn annyira megrontotta az embert, hogy egymagában képtelen összhangba jutni azzal, akinek a lénye tisztaság és jóság. De Krisztus megmentette az embert a törvény kárhoztatásától, egyesíteni tudja az emberi erőfeszítést a mennyei erővel. Isten előtti bűnbánattal és Krisztus iránti hittel Ádám elbukott gyermekei újra''Isten gyermekei'' (1Jn 3:2) lehetnek.

Amikor a lélek befogadja Krisztust, vele együtt hatalmat is nyer arra, hogy a Krisztus életét élje.

A KÉTELY ELOSZTATÁSA

''Kicsinyhitű, miért kételkedtél?'' (Máté evangéliuma 14:31)

Krisztus eljött, hogy megmutassa: felülről kapott erővel az ember tiszta erkölcsű életet élhet. Lankadatlan türelemmel, megértéssel és segítőkészséggel könnyített az emberek ínségén. Szelídsége és kedvessége kiűzte a lélekből a nyugtalanságot és a kételyt, a kétkedés szertefoszlott, a gyűlölködést felváltotta a szeretet, a hitetlenséget a bizalom.
„Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda neki: Kicsinyhitű, miért kételkedél?”- Máté evangéliuma 14:31

Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket. Érzelmeink vizsgálgatásával és szabadjára engedésével kaput tárunk a kétely előtt, és elveszítjük tisztánlátásunkat. 

Ne önmagunkra tekintsünk, hanem Jézusra!
Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekints arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Amikor a bűn erőt akar venni a szíveden, amikor gyötör a bűntudat, és furdal a lelkiismeret, amikor kétely üli meg a lelked, gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához! 

A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk.
... Senkinek sem kell elcsüggednie, sem kétségbeesnie!

Lehet, hogy Sátán kegyetlenül megkísért. 

Ezt mondja: „Reménytelen eset vagy; téged nem lehet megmenteni”. De Krisztusnál van remény számodra! Isten nem azt parancsolja, hogy saját erőnkkel győzzünk, hanem arra kér, hogy húzódjunk közel hozzá. Bármilyen nehézségek között dolgozzunk is, bármilyen teher alatt roskadozik is testünk és lelkünk, ő szabadulást kínál.

ISTEN TÜRELMÉNEK HATÁRA

''Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet.'' -(Zsoltárok 119:126)

Éjszakai látomásban magaslaton álltam. 

Házakat láttam rázkódni, mint megannyi szélfútta nádszálat. Nagy és kis épületek zuhantak a Földre. Szórakozóhelyek, színházak, szállodák és gazdag otthonok rázkódtak meg, és dőltek össze. Sokan az életüket vesztették. A levegőt betöltötte a sérültek és rémültek sikoltozása. Isten pusztító angyalai tevékenykedtek. Egyetlen érintésükre romhalmazzá váltak az épületek, amelyeket oly erőssé építettek, hogy mindennemű veszedelmet kizártnak tartottak. Sehol nem volt biztonság. Az előttem lejátszódó jelenet olyan borzalmas volt, hogy azt képtelen vagyok szavakkal kifejezni. Úgy tűnt, mintha Isten türelme véget ért volna, mintha elérkezett volna az ítélet napja. A mellettem álló angyal elmondta, hogy alig akad ember, akinek világos fogalma lenne a világon létező gonoszságról, amely a nagyvárosokban mutatkozik meg a legerőteljesebben. Az angyal kijelentette, az Úr időpontot jelölt ki arra, hogy haragjával sújtsa a vétkezőket, amiért konokul semmibe veszik törvényét.

Hirdetnünk kell Isten legfelsőbb kormányzóságát és törvényeinek szentségét azoknak, akik oly következetesen utasítják vissza az engedelmességet a királyok királyának. Akik azt választják, hogy hűtlenek maradnak, azokat kegyelemből csapásokkal kell sújtania, hogy amennyiben lehetséges, bűnös voltuk felismerésére ébressze őket. Bár Isten, az uralkodó, hosszan tűri a romlottságot, mégsem lehet őt félrevezetni. Isten nem marad örökre csendben. A világnak végül el kell ismernie a világegyetem uralkodójának felsőbbségét és tekintélyét. Meg kell védenünk a törvény igazságos követelményeit! Isten törvényének is van határa, és ezt sokan átlépik. Isten kénytelen lesz beavatkozni és megvédeni a becsületét. Amikor az Úr mint bosszúálló eljön, egyúttal azok védelmezőjeként is jön, akik hitüket tisztán, magukat pedig folt nélkül őrizték meg a világtól.

MINDEN NEMZET KIRÁLYA

''Hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész Földön '' (Zsoltárok 83:1 8)

Az emberiség történelmét megörökítő krónikák úgy tüntetik fel, hogy a nemzetek fejlődése, birodalmak emelkedése és bukása az emberi akarat és vitézség függvénye, és hogy az események alakulását nagymértékben az emberek hatalma, becsvágya és szeszélye határozza meg. Isten Igéje azonban félrehúzza a függönyt, és az emberi érdekek, hatalom és indulatok minden akciója és ellenakciója mögött, fölött és által meglátjuk a végtelen irgalmú Isten munkáját, aki csendben, türelmesen viszi véghez akaratát. Minden, a cselekvés színterére lépő nemzetnek megengedték, hogy elfoglalja helyét a Földön, hogy nyilvánvalóvá legyen, betölti-e a vigyázó és szent Isten szándékát. A nemzetek elvetették Isten elveit, és ezzel saját vesztükbe rohantak, de még így is mindig megmutatkozott, hogy végső soron Isten szándéka valósult meg minden tettükön keresztül. Erre a leckére Ezékiel prófétát csodálatos szimbolikus ábrázolás tanította meg. Bizonyos számú kereket, amely egymást keresztezte, négy élőlény mozgatott.

A kerekek elrendezése olyan bonyolult volt, hogy első látásra zavarosnak tűntek, pedig tökéletes összhangban mozogtak. Mennyei lények, akiket a kerubok szárnyai alatti kéz tartott és irányított, hajtották ezeket a kerekeket; felettük, a zafír trónon volt az örökkévaló Isten; és a trónt szivárvány, az Isteni irgalom szimbóluma vette körül. Isten irányítja az emberi események bonyolult játékát is, miként a kerubok szárnyai alatti kéz a kerékszerű alkotmányt. Most is Ő az, aki a kerubok felett ül, s a nemzetek küzdelme és kavargása közepette irányítja a Föld ügyeit. 

Hozzánk is szól azoknak a nemzeteknek a történelme, amelyek egymást követve elfoglalták kiszabott helyüket a számukra meghatározott időben. 

Isten ma is kijelöli a terveiben minden nemzet és minden egyén helyét. Mindenki saját maga dönt a sorsáról, és Isten mindent úgy kormányoz, hogy tervei teljesüljenek.

A DICSŐSÉG KIRÁLYA

''Ti, kapuk, emeljétek fel fejeteket, és emelkedjetek fel, ti, örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya. Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.'' (Zsoltárok 24:7-8)

Krisztus emberi formát öltött Istenként jött el Földünkre. A szentek királyaként vitetett fel a Mennybe. Ez méltó volt nemes jelleméhez. Győztesként és fenséges harcosként távozott, s közben foglyokat vitt magával. A mennyei sereg kísérete vette körül, dicséret és örömkiáltások közepette. Azon túl, hogy a tanítványok látták Uruk felemelkedését, az angyaloktól bizonyságot kaptak arról, miszerint Jézus azért ment el, hogy elfoglalja Atyja trónját a Mennyben. Halandó szemek nem láthatták a mennyei kíséret fényességét és Isten dicsőséges kapuinak megnyílását Jézus fogadásakor. A tanítványok nem tudták volna elviselni a látványt, ha Krisztus Mennybe menetelének útja minden dicsőséges részletében eléjük tárulhatott volna. Érzékeiket nem volt szabad annyira elbűvölni a Menny dicsőségével, hogy szem elől tévesszék Krisztus Földünkön tanúsított jellemét, amelyet nekik is követniük kellett. Világosan maguk előtt kellett tartaniuk Jézus életének szépségét és fenségét, jellemvonásainak tökéletes összhangját, Isteni és emberi természetének titokzatos egységét. A földről való felemeltetésének látványa összhangban állt életének szelídségével és csöndességével.

Nagy öröm volt a tanítványok számára annak tudata, hogy ily csodálatos barátjuk van a Mennyben, aki közbenjár értük. Krisztus felemeltetésének látványa után minden, a Mennyről alkotott nézetük és gondolatuk megváltozott. Immár jövőbeni otthonukként tekintettek a Mennyre, ahol Jézus helyet készít a számukra. Imájukat új lelkület hatotta át, hiszen az imádságon keresztül Megváltójukkal léphettek kapcsolatba. Hirdetniük kellett az evangéliumot, beszélniük kellett az emberként köztük járt Krisztusról, a fájdalmak férfiáról, a gonosz kezek által megragadott, megalázott és felfeszített Krisztusról, majd a feltámadottról, aki a Mennybe emelkedett, hogy az Atya jelenlétében az ember közbenjárója legyen. Krisztusról, aki újra el fog jönni hatalommal és dicsőséggel az ég felhőiben.

JERUZSÁLEM KIRÁLYA

''Szépen emelkedik az egész Föld öröme, a Sion hegye, a szélső észak felé, a nagy királynak városa.'' (Zsoltárok 48:2)
Jézus az Olajfák hegyének ormáról letekintett Jeruzsálemre. Csoda szép, békés kép tárult a szeme elé. A lenyugvó nap sugarai meg világították a város hófehér márványfalait, és megcsillant a fény a kapu, a torony és az oromzat aranyán. Ott állt a zsidó nemzet büszkesége, amelynek ''szépsége tökéletes''. Vajon Izráel melyik gyermeke tudott e képre az öröm és csodálat borzongása nélkül tekinteni? Jézust azonban egészen más gondolatok foglalkoztatták. ''Amikor közeledett, látván a várost, sírt azon'' (Lukács evangéliuma 19:41). A diadalmas bevonulást kísérő határtalan ujjongás közepette, amikor lengtek a pálmaágak, amikor a boldog hozsánna felkeltette álmából a dombok visszhangját, és ezrek hangja kiáltotta ki Jézust királynak, a világ Megváltóját hirtelen elfogta valami titkos fájdalom. Ő, az Isten Fia, Izráel ígérete, akinek a hatalma legyőzte a halált, és előhívta a sír foglyait, könnyezett; nem közönséges fájdalomtól, hanem mardosó, elfojthatatlan lelki gyötrelemtől. Nem önmagát siratta.

Jeruzsálem pusztulásra szánt ezreiért sírt, azokért, akik vakságuk és megátalkodottságuk miatt nem részesülhetnek áldásában és megmentő kegyelmében, amely jövetelének célja. Bár jóért rosszal és szeretetéért gyűlölettel fizettek neki (Zsolt 109:5), rendületlenül végezte irgalmas munkáját. Soha nem küldte el azt, aki áldásért fordult hozzá. Izráel mégis elfordult legjobb barátjától és egyetlen segítőjétől. A Megváltó szeretetét és kérlelését semmibe vették, tanácsait elutasították, intéseit kinevették. Amikor Krisztus a Golgota keresztjén függött, Izráel Napja, az Istentől megáldott, kedvelt nép Napja leáldozott. 

De amikor Krisztus letekintett Jeruzsálemre, az egész város, az egész nemzet pusztulását látta maga előtt. a városét, a nemzetét, amely egykor Isten választottja, féltve őrzött kincse volt. 

Az a türelem, amelyet Isten Jeruzsálem iránt tanúsított, még konokabbá, még megátalkodottabbá tette a zsidókat. Fiaik eldobták maguktól Krisztus kegyelmét.

KIRÁLYI BEVONULÁS

''Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Imé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén''
- (Zakariás 9:9)

Ötszáz évvel Krisztus születése előtt Zakariás próféta megjövendölte Izráel királyának eljövetelét. Krisztus a zsidó királyi bevonulási szokás szerint járt el. Ahogy felültették a csikóra, hangos diadalkiáltás remegtette meg a levegőt. A sokaság éltette a Messiást, királyát. Nem tudtak külső pompát, ragyogást biztosítani, de átadták neki boldog szívük imádatát. Nem nyújthattak át drága ajándékokat, de felsőruháikat terítették elé szőnyegül, s az utat lombos olaj- és pálmaágakkal hintették be. Nem vihettek királyi zászlókat a diadalmenet élén, hanem óriási pálmaágakat vágtak, a győzelem természet adta jelképeit, és üdvrivalgás, hozsánna közepette fennen lobogtatták azokat. Földi életében Jézus még sohasem engedett meg ilyen felvonulást. Világosan előre látta a következményeket, a kereszthalált. Célja az volt, hogy nyilvánosan előlépjen, mint Üdvözítő. Fel akarta hívni a figyelmet az áldozatra, amely megkoronázza küldetését a halott világért. A világ korábban sosem látott ilyen diadalmenetet. Nem hasonlított a Föld híres hódítóiéhoz. Nem követte szomorú foglyok oszlopa, királyi értékű hadizsákmány sem érzékeltette a jelenetet.

A Megváltó körül a bűnös emberekért végzett szeretetmunkájának dicső bemutatói álltak. A Sátán hatalmából megmentett foglyok voltak ők, Istent dicsérték szabadulásukért. A vak mutatta az utat, akinek Jézus visszaadta a látását. A néma hozsannázott a leghangosabban, akinek megoldotta a nyelvét. A nyomorékok, akiket meggyógyított, örömmel ugrándoztak. Lázár, akinek oszlásnak indult testét látták a sírban, most dicső férfikorának erejében örvendett; s ő vezette az állatot, amelyen a Megváltó ült. Ezt a diadalmenetet maga Isten rendelte el. Megjövendölte a próféta, hogy embernek nem áll hatalmában megmásítani Isten szándékát.

A papok és vezetők csak annyira tudták elzárni az igazságosság Napjának sugarait a világtól, mint amennyire a valóságos nap ragyogását meg tudták volna vonni Földünktől. Krisztus népe minden ellenállás dacára vallomást tett Krisztus országáról.

A VESZÉLYEZTETETT KIRÁLYSÁG

''Jézus azért, amint észrevette, hogy jönni akarnak, és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonult egymaga a hegyre'' (János 6:15)

Az emberek ültek a füves síkságon a tavaszi alkonyatban, és ették az eledelt, amelyről Krisztus gondoskodott. Nincs emberi erő, amely öt árpakenyérből és két kis halból éhes emberek ezreinek elegendő ételt teremthetne. Ezt mondogatták egymás közt: ''Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő a világra'' (János evangéliuma 6:14). 

Legyőzheti a nemzeteket, s hozzájuttathatja Izráelt a vágyva vágyott uralomhoz. Lelkesedésében a nép kész azonnal királlyá koronázni Őt. Látják, hogy nem igyekszik felhívni a figyelmet magára, vagy tisztességet szerezni önmagának [és] attól tartanak, hogy sohasem fogja magának követelni Dávid trónját. Tanácskoznak, és abban egyeznek meg, hogy erőszakkal elragadják Őt, és kikiáltják Izráel királyának. Jézus azonban látja, mi van készülőben, és tudja, amit ők nem, hogy mi lenne az eredménye egy ilyen mozgalomnak.

Ha trónra akarnák emelni, azt erőszak, lázadás követné, s a lelki ország munkálása akadályokba ütközne. Késlekedés nélkül véget kell vetni a mozgalomnak. Jézus magához szólítja tanítványait, s megparancsolja, hogy szálljanak hajóra, és azonnal térjenek vissza Kapernaumba, Ő pedig majd elbocsátja a népet. Jézus most megparancsolja a sokaságnak, hogy oszoljanak. Viselkedése olyan határozott, hogy azonnal engedelmeskednek. Jézus királyi magatartása, néhány nyugodt parancsszava lecsillapítja a rajongást, s meghiúsítja terveiket. Felismerik benne a minden földi tekintély fölött álló hatalmat, és szó nélkül engedelmeskednek.
Amikor magára maradt, Jézus ''felméne a hegyre, magányosan imádkozni''. Erőt kért, hogy bemutathassa az embereknek küldetésének Isteni jellegét, és Sátán ne homályosíthassa el értelmüket, ne ronthassa meg ítélőképességüket. Lelki gyötrelmek és vívódások között imádkozott tanítványaiért. 

Népszerű ábrándokból táplálkozó, régen dédelgetett reményeikben a legfájdalmasabb, legmegalázóbb módon kellett csalódniuk. Ahelyett, hogy Dávid trónjára látnák Őt emelkedni, keresztre feszítésének lesznek a tanúi. Ez lesz valójában az igazi koronázás.

VELÜNK AZ ISTEN

''Imé, a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.''
(Máté evangéliuma 1:23)

Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. ''Isten képmása'', az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője; az Ő ''dicsőségének világoltatása''
(vö. 2Kor 4:4, 6).

 Jézus azért jött Földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa.
Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát; hogy legyen ''VELÜNK AZ Isten''.  
 Ezért jövendölték róla, hogy ''nevét Immánuelnek nevezik''.

Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve.
Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe ''angyalok vágyakoznak betekinteni'' (1Pét l:12) és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak.
Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye.
A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a Föld és a Menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely ''nem keresi a maga hasznát''.

Jézus Atyja mellett maradhatott volna, megtarthatta volna mennyei dicsőségét s az angyalok hódolatát. Mégis, elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját, hogy világosságot hozzon a sötétségben tévelygőknek, és életet adjon az elveszendőknek.
E nagyszerű tervnek volt előzménye, a jelképek és a szimbólumok sora.
Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus Mózesnek megjelent, Istent nyilatkoztatta ki. Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor rátekint.
Ugyanígy érintkezett Isten Izráellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen.
Krisztusnak ''a mi nyomorúságos testünkben'' (Fii 3:21) kellett eljönnie, ''emberekhez hasonlóvá lévén''.
Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy a közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.

MENNYEI KIRÁLYUNK

''Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét, és az ő uralkodása mindenre kihat.'' (Zsoltárok 103:19)

A három héber ifjúnak az égő kemence lángjainak dacára vallomást kellett tennie az Úr Jézus Krisztusról. A király megparancsolta nekik, hogy leborulva imádják az általa felállított aranyszobrot. Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben ezt nem cselekszik meg, az égő kemencébe vetteti őket. Az ifjak azonban így feleltek: ''Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, óh, király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh, király, hogy mi a te Isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk'' (Dániel könyve 3:16—18). Az Istenhez szóló imádsághoz a leborulás a megfelelő testhelyzet. Ez a tett egyedül az Istent megillető hódolatot fejezi ki, mert Ő a világ fejedelme és Ura. A három ifjú megtagadta a bálvány előtt való tisztességtevést, még ha az tiszta aranyból készült is. Ha mégis engedtek volna a felszólításnak, akkor tulajdonképpen a babiloni király előtt borultak volna le.

Büntetést kaptak. Azonban Krisztus személyesen jelent meg közöttük, együtt volt velük a tűzben, és így nem esett bántódásuk. Ez a csoda gyökeres változást hozott az emberek gondolkodásában. Elfeledkeztek a nagy pompával felállított aranyszoborról. A király rendeletben tette közzé, hogy halál vár mindazokra, akik szót mernek emelni ezeknek az ifjaknak az Istene ellen. Ezek a hűséges zsidók nagyszerű képességekkel rendelkeztek, hatalmas és intellektuális kultúrába nyertek betekintést, és most méltóságteljes pozícióba kerültek; mégsem feledkeztek meg Istenről. Hatalmukat alárendelték az Isteni kegyelem megszentelő befolyásának. Csodálatos szabadulásukkor a hatalmas tömeg megismerkedhetett Isten hatalmával és fenségével. Jézus melléjük lépett a tüzes kemencében, és jelenlétének csodálatos dicsősége meggyőzte Babilon büszke királyát arról, hogy ez a személy a tűzben csak Isten Fia lehet. 

A hűséges szolgák megszabadításával az Úr kijelenti, hogy az elnyomottak oldalára áll, és minden olyan földi hatalmat lerombol, amely megtapossa a Menny Istenének tekintélyét.

IZRÁEL LÁTHATATLAN KIRÁLYA

''És a Sínai hegyre leszálltál, s szóltál velük az égből, s adtál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.'' (Nehémiás 9:13)

A történelem szent könyvének minden oldalán, amelyre Istennek az Ő választott népével való kapcsolatát jegyezték fel, a nagy ''VAGYOK'' égető lenyomata van. Az emberek fiainak Isten soha nem adott nagyobb kinyilatkoztatásokat hatalmáról és dicsőségéről, mint akkor, amikor egyedül Őt ismerték el Izráel uralkodójának, és amikor törvényt adott népének. Itt nem emberi kézben volt a jogar. Izráel láthatatlan királyának méltóságteljes megjelenése elképzelhetetlenül fenséges és leírhatatlan volt. Az Isteni jelenlétnek e kinyilatkoztatásaiban Isten dicsősége látszott meg Krisztus útján. Nemcsak az Üdvözítő adventje alkalmával, hanem a bűneset és a megváltás utáni korszakokban is. Krisztusban békéltette meg Isten önmagával a világot (Korintusbeliekhez írt második levél 5:19). Krisztus volt az alapja és a középpontja az áldozati rendszernek, a pátriárkák korszakában csakúgy, mint a zsidók idejében. Ősszüleink bűne óta nem volt többé semmiféle közvetlen érintkezés Isten és az ember között.

Az Atya Krisztus kezébe adta a világot, hogy az Ő közbenjárói tevékenysége útján megválthassa az embert, és igazolhassa Isten törvényének tekintélyét és szent voltát. Az ég és a bűnbe esett emberi nemzetség közötti közösség csak Krisztus útján jöhetett létre. Isten Fia volt az, aki ősszüleinknek a megváltás ígéretét adta. Ő volt az, aki a pátriárkáknak kijelentette magát. Ő volt az is, aki Izráelnek a törvényt adta. A Sinai hegy félelmetes dicsősége közepette Krisztus az egész nép hallatára kijelentette Atyja tízparancsolatát. Krisztus volt az, aki a kőtáblákba vésett törvényt odaadta Mózesnek. Népének Jézus volt a világossága, a világ világossága, még mielőtt emberi testben eljött a Földre. A fény első felvillanása, amely behatolt abba a homályba, amellyel a bűn burkolta be a világot, Krisztustól eredt és érkezett. Krisztustól jött a mennyei ragyogás minden sugara, amely a Föld lakóira áradt. A megváltás tervében Krisztus az Alfa és az Omega, az első és az utolsó.

A MÁSODIK ÁDÁM

''Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.''
-(1Korinthusbeliekhez 15:22)

Az ember bukása miatt az egész Menny gyászolt. Isten Fiának, a Menny dicsőséges parancsnokának szíve megesett az elbukott emberiségen.
Az elveszett világ keservei láttán végtelen szánalmat érzett. Az Isteni szeretet révén kigondolt egy tervet az ember megváltására. Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egy lény volt, aki az ember érdekében ki tudta elégíteni a törvény követelményeit. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a Mennyel. Krisztus kész volt magára venni a bűn terhét és szégyenét, a bűnét, amely annyira sérti a szent Istent, hogy miatta az Atyának és a Fiúnak el kellett válnia egymástól. Krisztus kész volt a nyomorúság feneketlen mélységébe hatolni, hogy megmentse a megrontott emberiséget. Már a Föld teremtése előtt megszületett a megváltás terve. Mégis, a világegyetem királya csak küzdelem árán egyezett bele abba, hogy Fia meghaljon a bűnös emberért.

Milyen csodálatos a megváltás titka! Isten szeretete egy olyan világért, amely nem szerette Őt! A halhatatlan lények a végtelen korszakokon át csodálattal és imádattal próbálják majd felfogni a felfoghatatlan szeretet titkát. Krisztus a második Ádám. Szentségben és tisztaságban, Istennel való kapcsolatban és az Ő kedveltjeként ugyanonnan indult el, ahonnan az első Ádám.
Krisztus százszor keservesebb kísértéseket szenvedett el Sátántól, mint Ádám, a körülmények pedig minden tekintetben nehezebbek voltak. A nagy csaló világosság angyalaként jelent meg előtte, de Krisztus kiállta a kísértéseket. Megtartotta és felmagasztalta Isten törvényét a törvényszegő világban, és ezzel megmutatta a mennyei világegyetemnek, Sátánnak és Ádám minden elbukott gyermekének, hogy kegyelme által az emberek megtarthatják Isten törvényét.
Krisztus győzelme éppolyan teljes volt, mint Ádám bukása. 
Hozzá hasonlóan mi is ellenállhatunk a kísértéseknek, és távozásra kényszeríthetjük Sátánt.

AZ ELVESZÍTETT URALOM

''Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.'' (Dániel 4:22)

Az alacsonyabb rendű teremtmények között Ádám királyként állott. de amikor megrontotta a törvényt, elvesztette uralmát. A lázadás szelleme, amelyet ő bocsátott a Földre, kiterjedt az állatvilágra is.

Így nemcsak az ember élete, hanem az állatok természete, a mezők füve, sőt még a belélegzett levegő is, mind a gonosz tudásának szomorú tanításáról beszélt.
A bűn miatt nemcsak az ember, hanem a Föld is a gonosz hatalmába került. Ádám megteremtésekor uralmat kapott a Föld felett, de mivel engedett a kísértésnek, Sátán hatalma alá került, ''mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett'' (2Pét 2:19).
Amikor az ember Sátán foglya lett, az uralom, amely az övé volt, legyőzőjének kezébe ment át.
Így lett Sátán ''e világ Istene'' (Korintusbeliekhez írt második levél 4:4).
Kisajátította azt az uralmat, amelyet eredetileg Ádám kapott.

Amikor Sátán kijelentette Krisztusnak, hogy övé a világ királysága és dicsősége, és annak adja, akinek akarja, csak részben mondott igazat.
Azért, hogy csaló szándékát megvalósítsa, Sátán Ádámtól ragadta el az uralmat, Ádám viszont a Teremtő képviselője volt, nem pedig független uralkodó.
A Föld Istené, és Ő mindent Fiának adott. Ádámnak Krisztus alattvalójaként kellett uralkodnia. Amikor Ádám az uralmat Sátán kezére játszotta át, Krisztus maradt a jogos Király.
Az a valaki ajánlotta fel a világ országait Krisztusnak, aki a Mennyben fellázadt. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez, de Krisztus nem volt megvásárolható.
Jézus az Isten iránti engedelmességgel és hittel győzött.
 Az apostol által így szól hozzánk: ''Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek'' (Jak 4:7-8). 

Nem menekülhetünk meg a kísértő hatalmától, mert legyőzte az emberiséget. ám ''erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.''(Péld 18:10)

ÁDÁM ÉS ÉVA

''Teremte tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a Földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.'' (Mózes első könyve 1:28)

Ádám az Éden királya lett. Minden, Isten által teremtett élőlény felett hatalmat kapott. Az Úr olyan értelemmel áldotta meg Ádámot és Évát, amelyben a többi teremtményt nem részesítette.
Ádámot jogszerű uralkodóvá tette teremtő kezeinek munkái felett. ''Az Isten képmására és dicsőségére'' (Korintusbeliekhez írt első levél 11:7) teremtett ember adományai nem voltak méltatlanok magasztos rendeltetéséhez.

Minden szellemi és lelki képességük a Teremtő dicsőségét tükrözte vissza.
Miután magasztos szellemi és lelki ajándékokat nyertek, az Úr Ádámot és Évát csak kevésbé tette kisebbé az angyaloknál (Zsidókhoz írt levél 2:7).
Ősszüleink számára, bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette őket, nem volt kizárva a vétkezés lehetősége. Isten szabad erkölcsi lényekké alkotta őket, akik értékelni tudják jellemét, bölcsességét és jóságát, kívánalmainak méltányosságát, és szabadságukban áll, hogy engedelmeskedjenek, vagy megtagadják az engedelmességet.
Társaloghattak Istennel és a szent angyalokkal.

De örök biztonságuk megszerzése előtt ki kellett állniuk hűségük próbáját.
Az ember létének kezdetén Isten korlátot szabott az ember vágyainak, annak a végzetes szenvedélynek, amelyen Sátán bukása alapult. A tudás fája, amely a kert közepén az élet fája közelében állt, volt ősszüleink engedelmességének, hitének és szeretetének próbája. Isten az embert létének nélkülözhetetlen feltételeként törvény alá helyezte. Isten kormányzatának alattvalója volt, és egyetlen kormányzat sem állhat fenn törvény nélkül.
Amíg Ádám és társa hű volt Istenhez, ők voltak az egész Föld urai. Korlátlan uralmat kaptak minden élő dolog felett. A bárány és az oroszlán békésen játszadozott a közelükben, vagy együtt feküdtek lábuknál. A vidám madarak körülöttük röpködtek, és nem féltek. Boldogan zengtek dicséretet Teremtőjüknek. Ádám és Éva is velük együtt adott hálát az Atyának és a Fiúnak.