2018. január 23., kedd

AZ IGAZSÁG MELLVASA


''Felöltözvén az igazság mellvasába. '' (Efézusbeliekhez 6:14)

Fel kell öltenünk minden egyes harci eszközt, s utána szilárdan megállnunk.
Az Úr megtisztelt bennünket azzal, hogy kiválasztott minket katonáiként. Harcoljunk érte bátran, és minden lépésünkben őrizzük meg az igazságot. Mindannyiunk kiváltsága, hogy magunkra öltsük a gondviselés által őrzött igazság mellvértjét, amely védelmezni fogja lelki életünket. Isten kellőképpen gondoskodott mindazokról, akik őszintén, komolyan és meggondoltan hozzáfogtak, hogy véghezvigyék megszentelődésüket Isten szeretetében. Krisztus által gondoskodott az erőről, kegyelemről és dicsőségről, amit a szolgáló angyalok hoznak el az üdvösség örökösei számára. Senki nem annyira romlott, gonosz és erkölcstelen, hogy ne találhatna az érte meghalt Krisztusban erőt, tisztaságot és szentséget, ha elhagyja bűnét és a romlottság útját, és szíve teljes tisztaságával az élő Istenhez fordul. Az Úr készséggel levetné róla bűntől szennyes ruháját, hogy fehér ruhába, az igazságosság ragyogó palástjába öltöztesse fel. Az őszinte igazak, akik valóban szeretik Istent, bőségben és nélkülözésben egyaránt viselik Krisztus igazságosságának palástját.

Azok, akik igazán kapcsolatban vannak Istennel, az önmegtagadás, önfeláldozás, jóság, kedvesség, szeretet, türelem, erő és keresztényi bizalom gyümölcseit termik naponként. Lehet, hogy tetteiket nem ismeri meg a világ, ők mégis naponta küzdenek a gonosszal, és értékes győzelmet aratnak a kísértések és a rossz felett. Mindazok, akik magukra öltik Krisztus igaz voltának palástját, előtte fognak állni, mint választottai, hűségesek és igazak. Sátán nem tépheti ki őket a Megváltó kezéből. Krisztus egyetlen olyan embert sem enged át az ellenségnek, aki bűnbánattal és hittel igényli az oltalmát. Mindegyikünknek heves harcot kell vívni, hogy leküzdjük a bűnt a saját szívünkben. Időnként ez fájdalmas és csüggesztő feladat, mert jellemünk torz oldalait nézegetjük, ahelyett, hogy tekintetünket Jézusra függesztenénk, és magunkra öltenénk az Ő igazságos tetteinek ruháját. Mindenki, aki belép Isten városának gyöngykapuin, az győztesen megy be, és legnagyobb győzelme a saját énje felett aratott győzelem lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése